Idősíkok
2009.12.28. 22:09
1. Ma apáéknál "karácsonyoztunk" és jó volt. Emiatt meg bűntudatom van, ami nem normális.
2. Komoly beszélgetések egyik oldala vagyok. Egyre gyakrabban. Biztosan azért, mert öregszem.
3. A kettő majd talán összefügg.
***
Hatéves korom körül a szüleim elváltak. Azt hiszem, tudom, miért, de azért inkább mégsem. Mert egy hatéves gyerek nagyon sokat felfog a körülötte lévő dolgokból. Viszont nagyon sokat nem úgy fog fel, ahogyan az valójában történik.
Nagyon sokáig laktam csak anyával és húgommal - talán túl sokáig is. Ezzel nem bántani akarom őket, csupán így van, nem tudunk ellene semmit tenni. Sokáig haragudtam valamiért apára, bár így utólag nem tudom az okát. Anya formált, ő állt előttem, mint egy követendő példa. Aztán történtek változások, minden még sokkal rosszabb lett, aztán minden jobb lett, aztán a jobb nem lett jobb, csak másképp volt jobb. 22 évesen pedig úgy érzem, szétszakadok.
Anyám nem beszél a húgommal. Anyám nem beszél az apámmal. Apám nagyon is beszél a húgommal, aki viszont nem nagyon beszél anyámmal. Mindenki mutogat a másikra. Egy valamit megtanultam eddigi csekély tapasztalataimból: ha gondod van, beszéld meg. Akkor is, ha nem látod értelmét, akkor is, ha biztos vagy, de akkor is ha bizonytalan. Kiderülhet, hogy más is az. Ennek ellenére most meg itt állok az egész közepén, és bármit csinálok, minden rosszabb lesz. De nem szállhatok ki azzal, hogy már pedig ez nem az én gondom, mert az. Nagyon is.
Az egészben pedig az a legszebb, hogy az esetek elképesztő többségében úgy érzem, döntenem kell oldalak között. Támogatnom kellene anyát, akinek - végre - változások vannak az életében. A bökkenő, hogy nem olyanok, amikre én gondoltam. De neki jó. Csak iszonyatos érzés nem tudni kiállni olyan mellett, akitől függök. Teljesen. Ugyanakkor az történik, hogy elkezdtem apám módján gondolkodni. És sokkal jobban tetszik. Amikor szóba kerül a Jövő, akkor meg bambán ülök. Mert egy részem helyesli azokat a dolgokat, amiket anya mesélt a múltról. Aztán hallom a másik oldalt, és azt is helyeslem. A kettő viszont gyökeres ellentéte egymásnak.
Kinek van igaza???
Az otthoni három nő-felállás szétesett. Ez közelebb hozott minket apával. De körülötte sincs egység. A jövőképem meg egyre sötétebb.
Próbálom magam azzal hitegetni, hogy nem számít a múlt, a jövőre kell koncentrálnom. Néha megy. De nem elégszer. Hogy mi az oka? Talán én magam. Mert amíg úgy gondolom, hogy az az én, aki most vagyok, nagyon jelentősen a régi tapasztalataim eredménye, addig nem szabadulhatok a múlttól, még akkor sem, ha akarok. Amíg úgy gondolom, hogy a múltamnak köszönhetően vagyok olyan, amilyen, addig fontos a múltam. A jövőben mit szeretnék? Bizonyos dolgokat konkrétan tudok. Tudom, miket és kiket szeretnék magam körül, tudom, hogy hogyan akarom csinálni, tudom, hogy milyen akarok lenni. Ezek viszont azok a dolgok, amiket azért tudok, mert a pontos ellentétei azoknak, amik régen voltak vagy most vannak.
A múlt nem fényes, a jelent erősen befolyásolja, viszont a kettő alapján képzelem a jövőt. Most akkor mi legyen? Amíg nem találom meg az egyensúlyt, addig nincs nyugalom.
Nem érzem magam biztonságban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
eszterke 2010.01.07. 04:01:30
