Ezt mondta rám a Pacim, amikor társasjátékoztunk, és megbeszéltük, hogy "szépen játszunk", de én meg  nem játszottam olyan szépen.

Ez volt az igény: "Paci! Nekem olyan macska kell, akivel fel lehet mosni a padlót!"

Aztán szembejött velünk az alábbi leíráshoz tartozó tünemény:

"Dödölle
A csapat legnagyobb és legvilágosabb színű tagja. Cirmos kislány. Egészséges kismacska, de a többiekhez képest a világ lustájának tűnik. Arrébb lehet görgetni a kövezeten és ki se nyitja rá a szemét, csak elégedetten dorombol, mintha az egész cseppet sem zavarná (valószínűleg nem is teszi). Nagyon bújós, dorombolós cica, aki imád kézben lenni, és minden mennyiségben elviseli a pocakolást, abajgatást."

Aztán volt nagy szervezkedés, szurkolás, és végül örülés, mert megkaptuk!

Mikor elhoztuk, a leghasznosabb tudnivalóval indítottak minket útnak: ha nem tudjuk, hol lehet Dödi, rázzuk meg a száraztápos zacskót, arra biztos előjön - feltéve, hogy nem durmol valahol (bárhol..), mert akkor szarunk a világra.

Az első két napot igazán hősiesen viseltük, ahhoz képest, hogy legalább három új helyen jártunk, mert persze a család minden tagjának muszáj minket azonnal megnéznie, és még oltást is kaptunk, aztán még a hülye zörgős-zötyögős kocsival is vissza kellett jönni a nagy büdös fővárosba. Itthon gyakorlatilag nyitott szemmel dőltünk el sózsák módjára, annyira ki voltunk ütve. 

Kiderült, hogy imádunk Apával és Anyával aludni, aztán hajnalban - rendszeresen az ébresztő előtt egy órával - elkezdeni ugrálni rajtuk, rágni a lábuk, bebújni és hancúrozni a takarójuk alatt, arcukba mászva puszilgatni őket. Mert sokkal fontosabb a szeretgetés, mint az alvás. Kuntun! Persze időnként elvetjük a sulykot, és már hajnali fél 1 körül elérjük, hogy kitoloncoljanak minket a másik szobába... Apa és Anya ilyenkor bazi mérges, de reggel meg nem győz imádni minket!

Napközben aztán Anya általában elmegy a dógozóba, és Apa marad velünk itthon. Néha egyedül maradunk, de azt ügyesen átvészeljük a legjobbal, amit tehetünk: alszunk! És rendesek vagyunk, mert mindig írunk Anyának a dógozós ímélre, hogy mit műveltünk már aznap!

A kedvenc időtöltéseink közé egyébként az elemek görgetése, a zörgős kindertojás kergetése, a szabász-varrász mérőszalagba való betekeredés tartozik, de előszeretettel vadásszuk a földön heverő tollat, bámulunk kifelé a kertbe, mert ott aztán mozognak a levelek, röpködnek a pillangók, és furi disznó nagy macskák osonkodnak az ablak előtt. Meg persze imádunk a kukában ücsörögni a már előlünk becsukott zacskón, felmászni az összes létező szárítóra és száradó ruhára. És előfordult már, hogy két mellső lábunkkal kapaszkodva lógtunk az étkezőasztalon, Anya lábán, a szekrénytetőn lévő kartondobozokon, vagy jöttünk le travizva a gardrób és a matracok között. 

Persze lényeg a lényeg: bármit is csináljunk, sosem mi voltunk, ott se voltunk, elspurizunk, mielőtt lebukhatnánk, hogy aztán a bűntény felfedezése után közvetlenül ártatlanul csincsogó, hatalmas szemekkel nézve kerüljünk elő, mintha mit sem tudnánk a dologról. És hogy biztosan ártatlannak tűnjünk, mindig bevetjük mellé a csipogásnak álcázott miákolást is, amitől Apa és Anya mindig elolvad.

Van neki egy szuper matricás albuma, viszont van az úgy, hogy már csak egy matrica hiányzik, nekem meg véletlenül megvan. Másnap meg kapom édesanyjától az üzenetet, hogy a gyerek reggel még az ágyból is kiugrott, úgy örült neki!

Persze nem mintha be akarnék vágódni, de azért most kicsit jó érzés! :)

Ma vagyok szabadságon először igazából, mióta a munkahelyemen dolgozom, tehát két és fél hónapja. És tulajdonképpen ez életem első szabadsága is... Nagy nap a mai! :D

Ennek örömére felkeltem a párom ébresztőjére, anyukám felhívott, mikor már újból aludtam, most tejberizst fogok enni reggelire kakaóval az ágyban, aztán tanulok, aztán rajzolok egy Veszprémet barátnőmnek, aztán elmegyek vetélkedőre szurkolni, aztán szülinapi buliba, aztán hazajövök, hogy holnap már megint tanulhassak.

És ezt most muszáj volt mindenkivel megosztanom! 

Hajnali fél hátkor arra kell felkelnem, hogy "Paci! Pánik van!" és hozza a szemüvegét - még egy darabban -, és nézzem meg, mi a baja, mert ő nem lát, én viszont igen. Persze hajnal van, én sem látok, kérem a szemüvegem, amit a precíz műtéthez illően az orrom hegyére helyezek fel. Aztán forgatom, nyaggatom a pácienst, végül megállapítom a diagnózist: menthetetlen. Majd kérek celluxot, hogy megplasztikázzam. Hajnalban. Orromon a saját szemüvegemmel. Nyugdíj rlz.

Amikor randevúzni hívott a párom, nem pont erre számítottam. De azért egészen randevúformája lett... :D

Ehhez pedig az kellett, hogy:
- várjon rám (mert a HÉV - autóbusz csatlakozás nem a legjobb a város olyan részein, amik nem szerepelnek a fejemben található kognitív térképen).

- kézenfogósan sétáljunk nagyon sokat (mert az öt órára megbeszélt albérletet a tulaj háromnegyed öt előtt tette át fél hatra).

- szépek legyünk együtt (mert a csávó, aki a lakást megmutatta, mondta, hogy szimpik vagyunk neki. Kislányos logikámmal ergo szépek is.)

- finomat és elegánsan vacsorázzunk (Vagyis bemegyünk a bótba, veszünk occsó mirelit pizzát, itthon megsütjük, és ágyban egy Jóbarátok mellett elfogyasztjuk.).

A programváltoztatás jogát gyakoroljuk. 

Egy doboz banános fagylalt. Olyan igazi. Tudjátok! Csokiöntettel a tetején és szárított banándarabokkal. Az a legjobb része.

Nekem meg van egy párom, aki normál esetben kétszer, oroszlánról lévén szó háromszor, fagylaltról lévén szó négyszer olyan gyorsan habzsol, mint én. És így eshet meg, hogy mikor feleszmélek, hogy jujmáraligvanfagyi, addigra már csak fagyi van. Keménycsoki és szárított banán nélkül. No de ilyet!....

Aztán persze marad a kérdés: hova tűnt a teteje?

MIII?! Milyen teteje? Annak biztosan nem volt teteje! De nem ám! Az lehetetlen! Mint ahogy az is, hogy a fagyi nem létező legfinomabb része mind-mind az én Oroszlánom ugrálnivaló pocakjában landolt! Ártatlan bociszemek, rosszcsont mosoly. :D:D:D

Vagyok olyan zakkant, hogy két éve "rendszeresen" írom a listám azokról a számokról, amik valamiért belemásztak a fejembe az adott évben. Vannak köztük olyanok, amikért ténylegesen odáig vagyok és vissza, vannak, amik egyszerűen reggel eszembe jutottak, hogy aztán napokig azt dúdolgassam - akármennyire is idegesítőek-, aztán vannak, amik egy-egy emlék miatt fontosak, és kétségkívül vannak olyan szarok is, amiket mindenképpen le kellene tagadnom. De nem teszem, mert pontosan az volt a cél, hogy arra az évre emlékeztessenek. Néha magam is meglepődöm azon, mennyi baromságot képes vagyok összehallgatni...

Íme 2010 a fülem szerint:

Rob Thomas – Someday

The Pointer Sisters – I’m so excited

Gavin DeGraw – I don’t want to be

OneRepublic – All the right moves

The Four Tops – I can’t help myself

Ceasars – Jerk it out

Pink – Sober

Muse – Hysteria

Whitney Houston – Million dollar bill

Brookes Brothers – Tear you down

Maria Taylor – Time laps lifeline

Miley Cyrus – Party in the USA

Jamie Winchester – Utilise

Rob Thomas – Wonderful

Movits! – Fel del av gården

Muse – Exo-politics

Ke$ha – Tik tok

Lasgo – Something

Asian Dub Foundation feat. Sinead O’Connor – 1000 mirrors

Colbie Caillat – Something special

Goldfrapp – Rocket

Marit Larsen – If a song could get me to you

Jay-Z feat. Alicia Keys – Empire state of mind

David Guetta feat. Kid Cudi – Memories

Example – Watch the Sun come up

Carrie Rodriguez – She ain’t me

Ellie Goulding – Under the sheets (Chiddy Bang remix)

Timbaland ft. SoShy & Nelly Furtado – Morning after dark

Florence + The Machine – You’ve got the love

Magic System feat. Khaled – Meme pas fatigue

David Guetta feat. Akon – Sexy bitch

Tiesto feat. Nelly Furtado – Who wants to be lonely

Owl City – Fireflies

The Veronicas – Untouched

Taio Cruz feat. Ludacris – Break your heart

Faithless – Insomnia (radio edit)

The Prodigy – Voodoo people (Pendulum remix)

Lena – Satellite

Guano Apes – Open your eyes

Glee Cast – Give up the funk

Sting feat. Cheb Mami – Desert rose

Tool – The pot

Natalia Oreiro – Kachorra

Glee OST – Don’t stop believin’

Glee OST – Bohemian rhapsody

A Dzsungel Könyve – Pofonofon

Anima Sound System – Switch me on

Shakira – Gypsy

Pendulum – Watercolour

Florence + The Machine – Dog days are over

Katy Perry feat. Snoop Dogg – California gurls

Flo-Rida feat. David Guetta – Club can’t handle me

David Guetta ft. Fergie & Chris Willis & LMFAO – Gettin’ over you

TV Rock feat. Rudy – In the air

B.o.B. feat. Hayley Williams – Airplanes

Marina And The Diamonds – Oh no!

Florence + The Machine – Drumming song

Katy Perry – If you can afford me

Laura Izibor – Shine

Afrojack feat. Eva Simons – Take over control

Miley Cyrus & John Travolta – I thought I lost you

Katy Perry – Teenage dream

Kaskade feat. Martina of Dragonette – Fire in your new shoes

Soho Dolls – Stripper

Tokyo Police Club – Bambi

Dragonette – Fixin’ to thrill

Eminem feat. Rihanna – Love the way you lie

Al Bowlly – Guilty

Maroon 5 – Give a little more

Parov Stelar – Homesick

Keane – Spiralling

Travie McCoy feat. Bruno Mars – Billionaire

Ryan Star – Last train home

Glee OST – Alone

Belinda Carlisle – Heaven is a place on earth

Tape Underground – Közelér

Glee OST – Forget you

Robyn – Dancing on my own

Morandi – Angels

Hollywoodoo – Az Isten lába

Jamie Winchester & Hrutka Róbert – Moving

Graffiti6 – Annie you save me

Grace Potter – Something that I want

OneRepublic – Tyrant

Miley Cyrus – When I look at you

Paramore - Fences

"Te folyamatosan pörölsz velem... akármit csinálok... egy kis zsarnokpalánta vagy!"

Saját bevallása szerint egyébként legalább úgy szeret, mint sárkány a halat. Mire vágyhatnék még? :D

"Elérték a patakot, ez a patak magas sziklapartok közt dörgött és bukdácsolt, és Róbert Gida rögtön átlátta, milyen Veszélyes.
- Ez a megfelelő hely - magyarázta. - Itt a Kelepce.
- Miféle Kelepcéről beszél? - suttogta Malacka Micimackónak.
- No de Malacka - csóválta fejét Bagoly fölényesen és dorgálóan -, te nem tudod, mi az, hogy Kelepce?
- Kedves Bagoly - mondta Malacka nagyon komolyan és határozottan -, amit Mackónak súgtam, az merőben magántermészetű megjegyzés volt, és semmi szükség rá, hogy akárki...
- A Kelepce tulajdonképpen azonos a Meglepetéssel.
- Tudom én azt - kottyant bele Mackó. - A Kelepce sokszor meglepően jelentkezik.
- Ha például valaki váratlanul rád ugrik, az Kelepce - mondta Bagoly.
- Na látod, Mackó - mondta Malacka -, mondtam neked, ugye! Kelepce az ugyanaz, mint mikor valaki rád ugrik.
Mackó erre esküdözni kezdett, hogy ezt magától is nagyon jól tudta, mert egyszer egy nagy Kelepce ráugrott, amikor leesett a fáról, és összevissza szurkálta.
- De senki se beszél itt efféléről - huhogta Bagoly kissé nyersen.
- Én igen - mondta Mackó."

/A.A. Milne: Micimackó/

Azt hiszem, hogy Jodi Lynn Picoult-nak nagyon igaza volt, mikor azt mondta, hogy:

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor a világ mintegy lelassul - ilyenkor az ember érzi a csontjai moccanását, az agya zakatolását. Amikor az ember tudja, hogy bármi történjék is vele ezután, erre a pillanatra örök életében emlékezni fog, minden egyes apró részletére.

Az elmúlt négy napom kiváló példája ennek.
Mert minden pillanatára jó emlékezni annak, hogy hogyan és miért is érzem magam otthon ott, ahol. Mert van úgy, hogy más mégis veled tart ott is, ahol nem feltétlenül szeretne, és téged nem érdekel, miért, mert az számít, hogy jött. Mert van úgy, hogy nem tudod, mivel kezd az emlékek örök raktározását. A zsebkendős integetéssel? Vagy az Őcibalackkal? Vagy a mindenképpen-a-patakon-keresztül-menjünkkel? Vagy az avarbanhempergéssel, a sziklárólláblógatással, a kanyarpárbajtőrözéssel?, a révészkedéssel? Netán a Dinnyével? Vagy esetleg csak örüljünk, hogy pont jókor pont jó helyen voltunk?

Aminek én örülök, az az, hogy ismét beigazolódott, amiben a legjobban hiszek: mindennek értelme van, és ezt az értelmet mindig ki kell várni. De meglesz. Most is megvan. Besötétedésben, leóban, a sárga köves út követésében, kócolódásban, lelassult napokban, nagyon nagy mosolyokban, és akkora nagybetűs KÖSZÖNÖMökben, amekkora betűk már nincsenek is...

Az időben bízni kell. Mert az idő meghálálja a bizalmunkat.

Heartbeat.

Vannak olyan lüke és bolond emberek, akik hajnali fél kettő táján azzal mulatják az idejüket, hogy megvitassák, vajon melyek is a legklasszabb, testünk által produkált válaszok.

#1: A mosoly
Ez az, amit sosem tudtam, mert a hangosan-nevetségesen-boldogságosan vihogás már önmagában kizárja.

#2: Könnyek
"Mert ha véletlenül társulnak a mosollyal, az a .... az na az az."

#3: Az Elpirulás
Ezt csinálom, mikor valaki valami olyat mond, ami zavarba hoz és közben simogatja a lelkemet. És mindig ezt csinálom, mikor a Mosolyomat (amit ugye nem tudok...) a Könnyeim követik, és akkor az Az lesz, és még le is bukom.
 

Vigyorog, mint a tejbetök.

Aztán elhangzik a kérdés is: "Milyen az a tejbetök? És ki találta azt ki?"

És ahhoz, hogy egy ilyen fantasztikus kérdéssorozatra kielégítően tudjak válaszolni, össze kell szedni minden létező hülyeségem. Így aztán kiderül, hogy a töknek igen mókás alakja van, valamint hogy Kleopátra szokott tejben fürdeni, és ha ugyanezt egy tök tenné, akkor az lenne ám az igazán nagyon igen mókás, amin meg ugye vigyorogni kell. Innen a tejbetök.

De az is lehet, hogy a sok tök között volt egy, amelyik sokkal őrültebb volt, mint a többi. És ez a tök ez aztán nagy különcségeket művelt, például egyfolytában tejet ivott, amiért a többi tök mindig kinevette. A kinevetés az pedig már szinte vigyorgásszámba megy. Azóta vigyorog a tejbetök.

De az is lehet, hogy valaki egyszerűen tejlevest akart tökkel ízesíteni. Elvégre ez is mókás.

Vagy az is lehet, hogy volt egyszer egy tökbolygó, amin tejóceán volt. Aztán amikor a tök rájött, hogy milyen finom (és persze tápláló) is a tej, elkezdte meginni. És akkor a tejóceán szintje elkezdett csökkenni, és akkor a tökkontinensek vigyor alakban bukkantak elő. Tudjátok, mint a pontpontvesszőcske!

Vagy esetleg egyszer volt egy tök, aki meg akart tanulni úszni, de mivel nem talált uszodát, belevetette magát az első liter tejbe, amit maga mellett talált a hűtőben. (Ez a tök egy igen kicsi tök volt, mondhatni tököcske, ezért volt elég neki az egy liter tej. Még mielőtt valaki nem értené...) Aztán a tök rájött, hogy ez milyen vicces és vigyorogni kezdett.

Vagy a tej és a tök azon agyaltak, hogyan írhatnák be magukat az élelmiszer-történelembe, és mikor rájöttek, hogy szólóban nem megy, összeálltak egy ütős  kis vigyorprodukcióra.

Persze lehet, hogy a tej meg a tök simán csak nagyon jó barátok voltak, és ha az egyik vigyorogni kezdett, a másiknak muszáj volt rákontráznia.

Nem is tudom, melyik a valószínűbb. De legalább most olyanok, mint a tejbetök.

(És önkéntelenül is Forrest Gump jut eszembe, aki úgy volt Jennyvel, mint a borsó meg a héja.)

A fekete négyzetes betűrejtős feladvánnyal kezdődött, és egy hónap után hivatalosan is kiderült, és akkor jött az annyiratudtam-öröm, és a nemhiszemel-öröm és az olyanhülyevagy-öröm, és minden hasonló, és visongás és aztán egy hét tűkön ülés, és besózva levés, és úgy vártam, és olyan voltam, mint valami boldogságossággal beoltott óvodás, és ma végre ma lett, és elmentünk a színházba.

Más, amikor hallgatod a zenéjét, és más, amikor látod. Amikor végre teste lesz a hangoknak, amikor még csak a színház felé mész, de már előre örülsz a gyerekeknek, amikor az első füstös trükktől a közönség kiskorú része egyként sóhajt fel, mert ez aztán a váóóóó!, és mikor a gyerekek előre dőlve ülik végig a darabot, és bármikor hallhatsz egy csendbegyermekbelenevetést vagy csak a világ legédesebb "o-óóó!"-ját, vagy bármikor leeshet a melletted ülő kislány a székről nagy örömében. Amikor szünetben az a program, hogy megnézed, hogy rajzolnak a papírra a falon, amikor a végén azt látod, hogy gyakorolják az előadás táncát, és amikor rájössz, hogy nemcsak Csil, a keselyű járatja furán a fejét, hanem a meletted ülő vele együtt! És aztán hazasétálsz az esőben, és csak badarságokról beszélsz, mert a fontos dolgokat nem tudod még megfogalmazni. Mert elvarázsoltad a színházat, és mert a színház elvarázsolt téged. Kívánós csillag megmutatására feljogosító este. Tízezermilliárd pirospontos este. Senki mással nem éltem volna meg.

A dzsungel könyve tanít. Tanít arra, hogy küzdeni kell, ha valamit el akarsz érni. Arra, hogy ki kell használni a lehetőségeidet. Arra, hogy milyen fontos a család és az összetartás. Arra, hogy nem szabad elkomorodni, helyette inkább lépni még egyet, és tovább indulni. De a legfontosabb, hogy bebizonyítja, mindenkinek megvan a helye. Amire pedig engem tanított, az az, hogy mennyire könnyű boldognak lenni, és ezzel boldoggá tenni másokat.

"Amíg őriz a szemed, amíg érez a kezed, amíg éltet a szíved, ne félj!"

Mostanában kicsit félek hazajönni, mert általában nem arról szól, amiről kellene. Ez most is így indult. És igaz, nem tudom, milyen lesz ezután, de kivételesen örülök, hogy nem igazolódtak be a sejtéseim... (Jó, hogy néha alszik a boszorkány! :D)

Mert most hazajöttem, és még semmi sötét oldal. Csak a mókás. Várnak az állomáson, főtt kaja, anyának semmi nem fér már a hasába, de mikor előveszem a gyümölcsöt, amiről még nem is hallott, akkor egyből talál még helyet neki (jééé :D), mindhárman a konyhában ücsörgünk, mert hol is lenne még kevesebb hely a lakásban három nagyseggű nőszemélynek, a húgom forró csokit csinál, és ha szándékosan akarná, sem tudná olyan szépen elbénázni, ahogyan sikerült neki,

... és mindenki beszél mindenkihez, és közben anyukám teljesen értelmetlenül közbekotyog, mert az avon katalógus nyilván színesebb, mint a mi beszélgetésünk, és még almás-fahéjas ajakakármi is van benne, és már lassan én sem bírom követni, a dolgokat és végre kertésznadrág van rajtam, PuFóka a lábamon, Zsolti az ágyamban, amiből eltűnt az ágyneműm, és hangosan szólnak az igazi mai slágerek, amiket fél óra után megunok, de addig hatalmas parti van, és ehetek bacont, ha szeretnék, de inkább már csak sütve, mert nálunk minden élelem mindig lejárás közeli állapotban kerül elfogyasztásra (kivétel a túró rudi), és ezért a tojással is vigyázzak, és a teafőzőből is mindenhol jön a tea, csak nem ott, ahol kellene, és már majdnem el is felejtettem, milyen klassz is a gyufával-gyújtom-a-gázt mozdulatsor, és a spájz úgy néz ki, mintha háborúra készülnénk, de nincs benne más, csak löncskonzerv és egy halom rágcsa, és van itthon ciniminis, amiből sosem elég, és nem kell éjjel ablakot nyitni, hogy húsz fok alatti hőmérsékletű szobában alhassunk, mert alapból nincs húsz fok a lakásban új ablak ide vagy oda, és ez a mókás oldalunk és egy kis mókára bármikor vevő vagyok! :D:D:D

"Ha belemélyedünk egy mesébe, rájövünk, hogy minden mese arról szól, hogy egy rossz helyzet jóra fordítható. Mondhatni: a mesében csak az első néhány mondat mutat be egyensúlyi állapotot (már ha egyáltalán, ugyanis sok mese eleve a megbomlott egyensúly, a "kizökkent idő" bemutatásával kezdődik), körülbelül a negyedik mondatban már megbomlik ez a kezdeti egyensúly, és a mesehősnek el kell indulnia azért, hogy az elveszett egyensúlyt a mese végére helyreállítsa. A mese kompozíciója nemcsak a konfliktusokat ismeri és mutatja be, hanem megszüntetésük módjait is. A hős a bejárt útja során olyan képességekre tesz szert, amelyekkel nem rendelkezett útja elején, Vagyis a mesék végső soron olyan történetek, amelyek arról szólnak, hogy az ember élete során bármikor több lehet annál, mint amit az adott pillanatban éppen él. Ehhez persze időnként messzebbről is rá kell látnia saját magára, hogy a Világszép Nádszálkisasszony című magyar népmese hőséhez hasonlóan azt mondhassa: "Szép, szép az, amit itt látok, de nem hiszem, hogy ennél szebb ne volna". Vagyis: Szép, szép, ami bennem van, de nem hiszem, hogy ennél szebb ne volna.

Hogyan lehet meghaladni korlátainkat, félelmeinket, hogyan lehet megoldásokat találni egy egyensúlyvesztett helyzetben, hogyan találhatjuk meg az igazi mátkánkat, miről ismerhetjük meg saját táltos paripánkat, és milyen eszközökkel győzhetjük le sárkányainkat? Hol található az élet vize, és hogyan lehet elmenni oda? Mi van az Üveghegyen túl? - teszi fel a kérdéseket sorra a mese. Ezek mind olyan motívumok, "életproblémák", amelyekkel gyakran találkozunk a hétköznapokban is, ráadásul nem szimbolikus, hanem nagyon is konkrét formában.

A mesékben benne van annak a lehetősége, hogy mindazt, ami a világban rosszul működik, meg lehet változtatni. Az európai és keleti népmesék ismeretében még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy a mesék szerint nem a "világ" működik rosszul, hanem az ember nem kapcsolódik harmonikusan a világ által felkínált lehetőségekhez, illetve rossz választásai nyomán kialakulnak olyan helyzetek, amelyek problémát okoznak. A "világ" a mesék szimbolikus nyelvén egyaránt jelenti az univerzumot, a szűkebb lakóhelyünket, és a bennünk lévő világot. Amikor megtapasztaltam, hogy ez a három dolog összefügg, és a mese egy olyan rendszert alkot, amely mindhárom világot összeköti, eljutottam odáig, hogy a mese nem más, mint egy olyan történet, amely képes összerendezni a káoszt, és a helyére állítani egyfajta teljességet. Gyógyító erejének épp ez az egyik titka."

(Boldizsár Ildikó: Meseterápia)

Ez az a szám, ami egyike a legkedvencekebbeknek a kedvenceim végtelennek tűnő listáján. Szeretem, hogy a legváratlanabb pillanatokban talál rám. Szeretem, hogy a legodaillőbb pillanatokban talál rám. Szeretem, hogy az eredetinél bárki jobban képes előadni. És szeretem, hogy egyszer régen ezt mi is megtettük.

"Szia!

Csinálhatnék egy felvezetést pl.:hogy vagy, hogy sikerültek a vizsgáid, de mivel oda és vissza vagy értem, ezért csak megkérdezem, hogy el tudnád nekem küldeni a fenntarható fejl. tételeket amiből tanultál? ..."

És tudja, hogy egy ilyen mondat után úgysem mondok neki nemet. És ezt ki is használja. Mert nem hülye. Mindazonáltal csinált nekem egy nagyon klassz napot, amikor megint örülnöm kell annak, hogy mindig a legrosszabb tulajdonságok fognak meg egy emberben!

Tegnap este óta...ezt.

"A kis Momo egyet tudott, ahogyan rajta kívül senki: hallgatni másokat. Nincs ebben semmi különös, mondhatja netán némelyik olvasó, hallgatni akárki tud.

Csakhogy ez tévedés. Valóban hallgatni a másikat csak igen kevés ember tud. S ahogyan Momo értett ehhez, annak a világon párja nem volt.

Momo úgy tudott hallgatni, hogy ostoba embereknek egyszeriben okos gondolatuk támadt. Nem mintha bármit szólt vagy kérdezett volna, ami a másikból előcsalogatta az okos választ, dehogy, ő csupán ült és hallgatott, teljes figyelemmel és odaadással. Közben nagy, sötét szeme a másikon függött, s az úgy érezte, hirtelen gondolatai támadnak, amelyről soha sejtelme nem volt, hogy benne rejtőznek.

Úgy tudott figyelni, hogy tanácstalan, határozott emberek egyszeriben pontosan tudták, mit akarnak. A félénkek hirtelen szabadnak s bátornak érezték magukat. A boldogtalanok és szorongók bizakodók és boldogok lettek. S ha valaki úgy hitte, élete célt tévesztett, s nincsen értelme, ő maga csupán egy a milliók közül, valaki, akin semmi se múlik, s egy szempillantás alatt pótolható, akár egy lyukas cserép - s elment, és mindezt elmondta Momónak, már azalatt, amíg beszélt, titokzatos módon megvilágosodott előtte, mekkora tévedésben volt, hogy úgy, ahogyan van, csak egyes-egyetlen az emberek közt, s éppen ezért a maga módján különösen fontos a világnak."

Én megtaláltam a saját Momómat. Remélem, Ti is!

Régi kedvenc, ma eszembe jutott, azóta végtelenítve.

... az olyan, aki reggel az esélytelenek nyugalmával elmegy vizsgázni, megbukik, de mégsem érzi kudarcnak, mert máris sokkal okosabb, és kedve támad a tanuláshoz, és felvillanyozódik, és aztán találkozik a barátaival, és egész nap a suliban ülnek, kicsit dolgoznak, ám annál többet fetrengenek a röhögéstől, és este elmennek meginni szigorúan egy sört, és még mindig nagyon jól érzi magát, és aztán hazafelé rájön, hogy neki vannak a világon a legklasszabb barátai, és aztán egyszercsak vágás, és olyan egyedül érzi magát, mint még soha. Akkor is, ha neki vannak a világ legklasszabb barátai.

Nézzetek Rapunzelt, mer' az jó!

Már tudom, hogy valaki megölne, ha az államadósságnak megfelelő nagyságú pénzösszeg ütné a markát. És azt is tudom, hogy más valakinek, ha nagyon sok pénze lenne, bepakolna egy rádióstúdióba - természetesen a megfelelő partnerrel -, és sugározná a nevetést a világba, hogy így érje el a világbékét.

Azt viszont nem tudom, melyik a hízelgőbb. De számomra mindegyik az...

Ti mennyit értek? :D