Nekiálltunk táboroztatni. Pontosabban van a tábor, ahová elmegyünk néhány nap néhány órájára és próbáljuk a lurkóknak elmagyarázni/játszani/beléjük küzdeni, hogy miért is figyeljenek a természetre, környezetre és hogyan is tegyék ezt. Persze a játékokat én élvezem a legjobban! De megdöbbentő, mennyire okos és tájékozott némelyik gyerek! Meg persze rosszcsont... :D Imádom őket!!! És ilyenkor folyton rám tör a gondolat, hogy kell gyerek. Saját. Most. Azonnal. Mert rohadt nagy felelősség, de annyi pluszt kap tőlük az ember, hogy belegondolni sem merek. Kicsit klisé, de egyre inkább úgy érzem, bearanyozzák az ember életét! :D:D:D Nem tudom eldönteni, hogy a rosszaságtól imádnivalók-e, vagy tényleg simán ilyenek...

És az egészben az a legjobb, hogy már három órája eljöttem, de út közben még mindig azon vigyorgok, hogy a jövendő alfahím úgy köszön el: "Na csá, Csajszi!" (És képzeljük hozzá a járást is!)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.