Immáron hagyománynak tekinthető szerény otthonunkban, hogy minden nyárra jut egy darab lakásba beszökő sáska. A dologgal kapcsolatos megfigyeléseim a következők:

1. Ezek a dögök évről évre egyre nagyobbak. De tényleg!

2. A likvidálásnak a gyászhoz hasonlóan megvannak a maga fázisai. Sokkot kapunk, aztán majdnem összeomlunk de mégsem mert a dögnek mennie kell elvégre ez a mi lakásunk, aztán négykázláb menekülünk a dög elől. Utóbbi a legkritikusabb - ám leglátványosabb is... :) Aztán a dög elhalálozik, a lakás aurája kihomályosodik, mi pedig visszazökkenünk a régi kerékvágásba: anya eltakarítja a romokat, én pedig vihogok, ha eszembe jut a percekkel ezelőtti önmagunk! :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.