Mostanában "legutóbb kéthetente" - de a valóságban - gyakrabban találkozom azzal a néhány emberrel, Akik. És könnyű lenne a túl sok leóra (vadász/vbk/ki ahogy ismeri) fogni az egészet, de nem. Mert az ember lehet részeg, de felfog dolgokat. Érez.

És ezen az egy szón kívül nem is tudok rá mást mondani. Mert egyszerűen csak örömöt okoz leülni azokkal, akik sokkal többek, mint a volt osztálytársaim. Mert nem volt, hanem még az. És mert nem az osztálytársam, hanem annál valami sokkal több. Valami, ami félúton van a családtag és a rá-merném-bízni-az-életem között. Vagy a kettő együtt és mégsem. Aki ugyanezt elmondja a szemedbe, és képesek vagytok ezen együtt meghatódni. Mert kimondani nem tudod, de biztosan ugyanazt és ugyanúgy, ugyanolyan mélyen érzed, mint ő. Egyszerűen tudod. Ez a Pillanat.

És Pillanat az, mikor ugyanezen az estén valaki végre neked is megmondja.

És Pillanat az, mikor bármire kész lennék, és tudom, hogy meg tudnám tenni. De nem teszem meg. Csak mert már egyszer valami hasonlót végigjátszottunk, amiből nehezen álltunk talpra. Most pedig mérhetetlenül rövid idő alatt úgy döntök, hogy ahol vagyunk, az nagyon jó. Mert megengedhetek magamnak minden este egy, esetleg két erősebb beszólást és a kelleténél eggyel több kacsintást. De nem engedhetem meg, hogy az egész kártyavárként dőljön össze. Lehet, hogy gyávaság, de a biztosat választom. Azt a biztosat, amiért szerintem megküzdöttünk. Azt a biztosat, amit lehet, hogy a másik nem is így értékel. De nem merem, mert annál sokkal fontosabb. Fontosabb annál. mintha azt mondom: FONTOS.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.