Ma délután, miközben anyával növeltem az ökológia lábnyomom a helyi szocializációs és pénzünktől-megszabadítós központi intézményben, összefutottam egy nagyon régi ismerőssel. Azzal az illetővel, aki az alsó osztályos szerelmem volt, aki megdöntötte a nem-léteznek-helyes-szőke-fiúk-kék-szemmel elméletemet és aki meghívott a szülinapi bulijára, de én nem mentem el, mert féltem... Meg különben is, mit viszel neki ajándékba? :) És aztán másfelé kerültünk és sokáig nem találkoztunk és aztán meg hirtelen minden reggel előttem öt méterrel várt a másik buszra a megállóban és egyszer egy bódult reggeli pillanatomban odamentem hozzá. Nos, úgy tűnik, ezzel olyan mélyen sikerült magam beleégetni a memóriájába, hogy ma egy hatalmas mosolyt is kaptam ajándékba a szia mellé. Egész jó ahhoz képest, hogy sokszor a mostani ismerőseim sem köszönnek rám. Egész jó ahhoz képest, hogy több éve nem is találkoztunk és sapka is volt rajtam! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.