Kevés olyan gyermekkori történet kering rólam, ami nem zavarbaejtő, de az kimondottan a kedvenceim közé tartozik, miszerint még kb. pelussal a lábam között már fejem álltam nagymamámék hűtőjében (vagyis hüttőjében...) és a lehető legédesebb és legbettisebb hangomon annyit mondtam: "kóbászot!"

(Merthogy az apukám épp most hozott nekem némi házihusit, rám meg rámjött a nosztalgia, és azt mondtam a koliszoba hüttőjébe belemászva, hogy sonkát! Szerencse, hogy Ed nem látta...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.