Képzeljük el, hogy szombaton rendesen jóllakunk. Aztán papa, mama, gyerekek, ahogy annak lennie kell, dolgukat jól végezvén elterülnek. A tévében valami baromság duruzsol, amiből senki nem ért semmit, 1. mert nem érdekli, 2. mert félig alszik. Ismerjük azt a kellemes tudatállapotot, mikor a külvilág hangjai még megvannak, de már álmodunk, igaz?

Aztán magunkhoz térünk, röpke két perc alatt rájövünk, hol is vagyunk, valamint hogy besötétedett. A kétszer kettőhuszas ágy pedig tele van az apánkkal, a középső húgunkkal, a kisebbik húgunkkal meg az anyjával aki évek óta az óvónéninkként tiszteleg. Aztán - soook-sok idő után először - megszáll minket a családunk-van érzés. Még akkor is, ha a legnagyobb húg hiányzik és az ágyon csak egy anya van a háromból.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.