Kedves Tavasz Úr!

Ezúton tisztelettel megkérném, hogy legközelebb ne tessék két percig farkasszemet nézni velem, ha nem kíván beleégni a retinámba. Ellenkező esetben a következményeket vállalom.

Köszönettel:

A spicces harsány kislány szombat estéről

UI: Ha mégsem Tavasz Úrnak tetszik lenni, levelem kérem tekintse tárgytalannak. (De remélem, nem.)

Szeretek más lefekvés előtti tízperces vidámsága lenni és szeretem, amikor az élet úgy dönt, hogy egy napon több két lábon járó vidámságot is megérdemlek.

Mert mindenki itthon van otthon épp és olyan jó együtt kegyetlenkedni... :) Mert nincs kegy.

Az imént nyomott a kezembe nőnap ürügyén egy vaníliás danettet az egyik drágaság. A tökéletes ajándék az óriás pöttyös lett volna, de férfitől a majdnem tökéletes is nagy dolog... :D

(És akkor azt még el sem meséltem, hogy olyat is mondott ma nekem az egyik másik, hogy ha most megkérném a kezét, nagy eséllyel hozzám jönne... Hova lettek a lovagok és mióta kell nekem legénykérnem???)

Ennivaló, ugye? (Na ugye.)

Nos, ennek a Tündérkirálylánynak szombaton ünnepeltük a múlthét szerdai jubileumát. (A szakszerű kifejezés a harmadik húgom második szülinapja lenne, de csak mert ezt nem sokan mondhatják el magukról rajtam kívül.)

És kérem szépen, ez ugyanaz a Tündérkirálylány, aki engem Bözsének hív (mert az apja volt oly' szíves megtanítani neki), akinek annyi plüss-zsizsije van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, aki egész álló nap ölelőpartikat rendez - futás közben is! -, aki azonnal lenyúlja magának a kávésbögréd alján lévő utolsó utáni kortyot, ha látja, hogy végeztél, aki csak úgy izomból odébbcipeli a kis piros asztalkát, remélve, hogy az így még inkább az út közepén lesz, aki Brrrhhümmmmmmmnek hívja a dógozósautót, aki úgy eszi a csodásos macimarcipános (és még csodásosabban toxikus cukormennyiséget tartalmazó) csokitortát, hogy aztán én órákkal később is süteménymaradványt találok a pólóm hátán, és nem utolsó sorban ő az, aki képes úgy fültövön rúgni, hogy utána fél órán át csilingel a fülem és mindeközben olyan szeretettel vigyorog rád, hogy elkenődsz, mint csokikrém a szőnyegen.

Olyan régen volt már olyan napom, amikor mindenkit utálok. Nem csak az a hisztis-vagyok-elegem-van-mindenből-és-mindenkiből, hanem az az istenigazi bárki-bármit-tesz-már-akkor-is-utálom/irritál/kiborít-ha-ránézek. A tavaly tavaszi félévben. Egész jó vagyok.

A különös része az, hogy az egyetlen ember, akit ma nem, azt normál esetben igen.

Mára speciel egy titkosságos tekintetű, bejövős vigyorral, feleségverős trikóban.

Kiöregedett királylány válaszokat keres a "Miért riasztó magamat családban érezni?", "Öt percen belül hogyan csaphat át a jókedvem a társaságban-is-egyedül-vagyok fázisba?", illetve a "Mióta megyek haza egyedül szipogva a barátaim-kezét-fogva helyett?" kérdésekre.

Keresem a lányt, aki szombat éjjelenként a szivárvány mind a hét színét sugározta.

Olyan régen dicsértek már meg és olyan baromi jól esett.

Először nem értettem, miért nevet mindenki ránk, a felszálló utasokra. Aztán elindult a busz. Tapasztaltam már, milyen, amikor a buszvezető hangosbemondója nincs kikapcsolva menet közben, de amit ma kapott a fülem, az minden eddigi élményemet felülmúlja. Már a busz közeledtekor sejthető volt a masina hangjából, hogy nem lesz egy sétagalopp a Keletiig, viszont az a hangszórókból áradó sipítás, ami sajnos az útminőség romlásával exponenciálisan növekedett... hát nem semmi. Először azt hittem valami szirénázik. De komolyan. A jó hír: csak 12 percig kellett hallgatnom, mert a gyorsbuszra szálltam fel. Köszönöm, hogy ma is a békávét választhattam.

Gyerekek, nem bírom nem beírni... Reggel felkeltem, azóta ez megy a fejemben. (Mert igen, ismerem.) Magától. Akkor is, ha nem rakom be. És tudom, hogy nagyon kis gagyika, de annyira jól esik riszálni rá a seggem és olyan izé mozdulatot csinálni a nyakammal jobbra meg balra meg közben tapsikolni! Máglyára vethettek.

Ezek a kedves férfiismerősök a folyosón ezek folyton csak fürdeni akarnak velem. De aztán egyik sem jön utánam... Jellemző. :)

Kevés olyan gyermekkori történet kering rólam, ami nem zavarbaejtő, de az kimondottan a kedvenceim közé tartozik, miszerint még kb. pelussal a lábam között már fejem álltam nagymamámék hűtőjében (vagyis hüttőjében...) és a lehető legédesebb és legbettisebb hangomon annyit mondtam: "kóbászot!"

(Merthogy az apukám épp most hozott nekem némi házihusit, rám meg rámjött a nosztalgia, és azt mondtam a koliszoba hüttőjébe belemászva, hogy sonkát! Szerencse, hogy Ed nem látta...)

Amikor cserben hagy a bölcsészi vénám és tényleg nem tudom megoldani, hogy három szót részletezzek három sorban, ahhoz fordulok, aki talán még tehet valamit: a legjobb-de-nem-a-legkedvesebb Eszterkéhez. Persze ezzel is vigyázni kell, mert a végén csak a színtiszta igazság derül ki, a lényeg meg elveszik a sokkal kevésbé fontos, ámde üdítő részletekben...

"Betya vagyok, tag. Szabadidőmben szeretem George Clooney-t, akkor is, ha sokkal őszebb a haja, mint apukámnak bármikor is lesz. Szeretek nevetni és beszélni, írni viszont inkább a barátaim szoktak helyettem."

Szóval vigyázzunk, milyen kecskére bízzuk a káposztát! :P

Mi az a hátas kenyér?

A helyes megfejtők jutalma a gyermeki találékonyságra való rácsodálkozás és az ennek kapcsán tapasztalható öröm. (Esetleg egy hátas kenyér is.)

1. Vicces látni a kaller arcán a mosolyt, mert ő is ember, és úgy tűnik ő sem képes figyelmen kívül hagyni azt, hogy lekezeli a Keletiből Herendre szóló vonatjegyemet a Déli és Kelenföld között. Úgy tűnik, a cégen belül sincs egységes álláspont topográfiai kérdésekben.

2. Ezentúl csak személyvonattal járok haza. Ennyi sok pénzért ugyanis még a nemzetközi gyorson sem raknak a seggem alá kárpitozott ülést csodásos piros burkolatba csomagolva.

Már el is felejtettem, milyen jó érzés egy csapat vidám emberrel vidáman sétálni ki az egyetemről este fél 9 vidám környékén.

Nincs is annál jobb, mint hajnali négykor egyhén hóátfúvásos takarítatlan autópályán a teljes reflektorarzenálodat felhasználva nekimenni a feléd eső hópelyheknek. Egészen mintha a hipertérben utaztam volna!

Külön piros pont az apukámnak, aki velem együtt ordította, hogy "Hé Csuvííí, elromlott a hiperhajtómű! ráuurhhhráruárhhhh..." :):):)

És tudom, hogy nem egészséges, de nekem tetszik, mikor szitál a tütü segge.

Mert most báb vagyok. És túl rég óta várom a tavaszt.

Jó néhányan joggal mondhatnák, hogy nincs okom panaszra, mert az ő gondjaik sokkal nagyobbak az enyémeknél. Én mégis úgy érzem, hogy az elmúlt sok hónap alatt az derült ki, hogy az a gubó (tetszés szerint hívhatnám még mókuskerékrendszernek is, de akkor nem stimmelne a biológiai hasonlat) csak akkor reped meg picit, amikor azzal a néhány közeli barátommal vagyok, akik a Pokolból jöttek.

(Ez persze felveti a kérdést, hogy miért csak velük? Mert velük nem érzem az időt, és mert ők az egyetlenek*, akik igazán ismernek, akikkel bármit csinálhatok, akiknek bármit mondhatok, semmin nem lepődnek meg. Akik úgy szeretnek, ahogy vagyok. Talán bennük bízom a legjobban. Pedig már öregek vagyunk, mint az országút.)

Lehet tippelni a kedvenc soromra. www.youtube.com/watch

Miért másznak bele emberek az agyamba? Miért vagyok naiv? Meg kihasználható? Meg zűrös? Miért akarok én mindig olyanokkal barátkozni akivel nem lehet? Vagy nem szabad? Vagy nem tudok? Vagy lehet és csinálom, de már az elejétől fogva tudom, hogy nem lesz jó vége? És miért nem tudom letiltani, ha már úgy sem számít? (Hivatalosan.) Miért nem tudom ezt elfogadni? És miért nem működik az ETR? És miért gondolkodok ilyen szarokon? Miért nem tanulok az egyetlen utolsó rohadt vizsgámra? És miért.... csak úgy egyáltalán. Miért miért miért miért miért. Miértmiértmiért. MIÉRT??? (És már látom is, ahogy villog a halálfej a fejem feletti buborékban.) Grrr.

Ma délután, miközben anyával növeltem az ökológia lábnyomom a helyi szocializációs és pénzünktől-megszabadítós központi intézményben, összefutottam egy nagyon régi ismerőssel. Azzal az illetővel, aki az alsó osztályos szerelmem volt, aki megdöntötte a nem-léteznek-helyes-szőke-fiúk-kék-szemmel elméletemet és aki meghívott a szülinapi bulijára, de én nem mentem el, mert féltem... Meg különben is, mit viszel neki ajándékba? :) És aztán másfelé kerültünk és sokáig nem találkoztunk és aztán meg hirtelen minden reggel előttem öt méterrel várt a másik buszra a megállóban és egyszer egy bódult reggeli pillanatomban odamentem hozzá. Nos, úgy tűnik, ezzel olyan mélyen sikerült magam beleégetni a memóriájába, hogy ma egy hatalmas mosolyt is kaptam ajándékba a szia mellé. Egész jó ahhoz képest, hogy sokszor a mostani ismerőseim sem köszönnek rám. Egész jó ahhoz képest, hogy több éve nem is találkoztunk és sapka is volt rajtam! :)

A fácse szerint jövő kedden 17.45-kor megtalálom életem párját. Majd szóljatok, hogy ne felejtsem el. Nem, inkább beállítom a telefonom. Most.

Az imént édesanyám a Manócska szót használta megszólításomkor. Hidegrázás. Világ vége.

Elhatároztam, hogy mesélek nektek néhány személyről, akik képesek valamire. Íme.

A Pirospulcsis olyan…

- akire azért figyeltél fel, mert minden hét minden csütörtökén ugyanabban a piros pulcsijában volt. (A hét többi napján persze nem is láttad.)

- akinek folyton volt valami megjegyzése vagy kérdése, amivel félbeszakíthatta az órát…

- aki elképesztően okos és naprakész, és lenyűgöző a még meg nem tanult tudása is.

- aki a mondanivalóját nem képes nem humorosan tálalni.

- aki nem lesz aktakukac, és szíves figyelmedbe ajánlja, hogy a tanári pálya helyett te is inkább legyél varrónő.

- aki egy kavicstolvaj.

- aki már legalább egy csokor tollal lóg neked, mert nála mindig csak ceruza van.

- aki bármikor képes bármilyen hülyeséggel megnevettetni, hangosan, miközben körülöttetek mindenki a vizsga miatt stresszel.

- aki lyukat beszél a hasadba, amit neked okvetlenül el kell mesélned otthon, és ezért te is lyukat fogsz beszélni mások hasába.

- aki szerint a keksz nem eledel, és aki a kakaót is este tizenegykor issza, hogy aztán jó nagyot szundíthasson.

- aki, ha előbb ér be az ő metrója, mint a tied, képes úgy abbahagyni a társalgást a mondat közepén, hogy nem lesz hiányérzeted.

- aki csak annyit reagál, hogy „na, azt szeretném látni”, mikor kiderül, hogy van egy listád azokról a könyvekről, amiket még el kell olvasnod.

- és akitől egyszerűbb azt kérdezni, milyen ételt nem szeret, és erre meg azt fogja válaszolni, hogy a paradicsomlevest betűtésztával.