Tegnap kolibuli. Jó. Meg elgondolkodtató. Ez meg azóta. Pedig nem.

Van az a fajta egyszerűség, amikor csak örülök valaminek.

Van az a fajta egyszerűség, amikor csak megyek valaki mellett csendben, és nincs is kedvem megszólalni, mert egyszerűen csendben jó.

Van az a fajta egyszerűség, mikor a hóesésben egyedül állsz a Hősök terén és megszűnik a külvilág és kiürül a fejed.

És ez a sok egyszerűség csak úgy egyszerűen megérint. Közelér.

Ha az ember elmegy egy hétvégére másik sok-sok emberrel Gárdonyba, és talál maga körül egy nagy rakás idiótát, és nagyon élvezi, elkezd benne gyűlni a szeretet. Aztán eljut arra a pontra, amikor egyszerűen gigalájk.

Hazafelé, nagyon elcsigázottan, üveges tekintettel az jutott eszembe, hogy akkor ott három dologra vágyom. Levenni a szoknyámat, enni egy vaníliás pudingot és kapni egy nagy ölelést... Aztán hazaértem, megtettem a tiszteletköreimet, és az út végén - nagyjából csak úgy - megkaptam a mai nap (és a hét, és a hónap) legnagyobb, legőszintébb és leggjobbanidőzített ölelését!

Mostantól tényleg hiszek a tündérekben! :)

Az eddigi legklasszabb. Bár zsarolásból indult, így némiképp helytelen ilyen névvel illetni azt a szemetes zsákot, amiben másik hét átlátszó zacsi ÉS Az Átlátszó Zacsi volt.

Mindenesetre:

1. A következő néhány hétre elegendő mosolymennyiség termett bennem.

2. Kiderült, hogy tele van hasznos dolgokkal. Mintpéldául egy csomag békával, ami mindig jól jön, ha szeretnéd megdobálni a barátaidat. Egy parafadugónak álcázott gumidugóval, ami zacsiban is pattog, tehát bárhol képes leszek vele játszani... :) Van benne egy pingpong labda, ami már a kopott emblémája kapcsán is felbecsülhetetlen értékű. A nappalim dísze lesz, amint lesz nappalim. Járt hozzá egy kindertojásos pörgettyűs bizgentyű, amin megtanulhatok kindertojásos pörgettyűs bizgentyűn játszani, mert azt még nem tudok - mint kiderült. Egy darab rózsaszín ruhacsipesz - mert sosem tudhatom, hogy a nagyi mikor fogy ki belőle... Egy mintazacskó férfi állagú tusfürdő. Már tudom is, ki kapja. {Mu-Ha-Ha} Aztán ott volt A Cseles, a Rejtély, amit ki kellett rakni (ezzel majdnem ő lett a kedvencem). És amikor kiraktam, és már elkéstem az órámról, és aztán hazajöttem, és megnéztem a postaládát, na ott volt teljes digitális valójában. Fájt. De mind közül a legklasszabb a pár csepp otthon volt! Azt még sosem kaptam eddig. Ha meg ezután kapok, már nem fogok neki ennyire örülni.

3. Rájöttem, hogy jó dolog könnyesre nevetni magam a félelemtől (ez is szuperképesség lesz...), de még jobb rájönni, hogy zsarolni sokkal jobb dolog, mint amilyennek hittem!!!

Hajnalban, mikor közel két órája alig kapok levegőt és végre jön a doktor bácsi, akkor megint kiderül, hogy nem vagyok normális. Mert nem annak örülök, hogy jujjdejó meggyógyít, hanem az az első gondolatom, hogy márpedig ennek a bácsinak tiszta Gábor-feje van. Aztán a bácsi megszólal, és én ennyi voltam. Totálisan Gábor. Vicces, kellően szarkasztikus, és percek alatt megnyugtat. Aztán még kicsit beszélgetünk, aztán elmegy. Aztán anyukám mutatja a receptet és kiderül, hogy tényleg Gábornak hívják. Beszarás.

Betegen, betűkre alig fókuszálva nem is lehet az embernek kellemesebb időtöltése, mint a földtörténetről értekezni gyermeknyelven, 4000 karakterben... :D

Vannak férfiak körülöttem, akiket már önmagában a létezésükért szeretni kell. Mégis mi a legjobb bennük? Az, hogy mellettük valahogy előjön belőlem a nő. És az, hogy gyakorlatilag bármit mondhat nekik az ember...

Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindez akkor történik, mikor elhatározom, hogy csakazértis jó hetem lesz! Na most már lehet velem madarat fogatni... :D

Megint rájöttem, hogy a barátaimat ugyanúgy csomagban kapom, mint ahogyan ők engem. Aztán megint rájöttem, hogy úgy szeretem őket, ahogyan vannak. Az összes hülyeségükkel együtt. És ha kiborítanak, attól csak még jobban fogom őket szeretni. Mert ha nem lennének elég őrültek, szóba sem állnék velük.

No hay mas miedo no hay

Vannak dolgok, amikről jobb nem tudni. Mert vannak dolgok, amiket szeretnénk tudni, de nem tudjuk. Aztán kikönyörögjük. Aztán meg kiderül, hogy jobb lett volna, ha nem. Mert utána már másképp kell hozzáállni. Mert nem tehetünk úgy, mintha nem tudnánk. Akkor sem, ha simogatja a lelkünket. Főleg akkor nem.

Vannak dolgok, amiket tudsz. Vannak dolgok, amiket megtapasztalsz. Vannak tapasztalatok, amikből tanulsz. És van úgy, hogy elfelejted, mennyi mindent tudsz.

Aztán hirtelen mesés esték csöppennek az életedbe, és rájössz, mi mindent felejtettél el.

És elkezdesz még több mesét nézni. Mert megnyugtat, mert megmosolyogtat, mert emlékeztet. Arra, hogy hogyan tovább.

"Around here, however, we don't look backwards for very long. We keep moving forward, opening up new doors and doing new things, because we're curious... and curiosity keeps leading us down new paths."

       Walt Disney

Na hát ez egy nagyon nagy nagy vigyor, főleg ha attól hallom, akitől. Köszi, Lacika! :P

Ha ezen bejegyzés után valaha is olyan helyzetbe kerülnék, hogy nincs elég mosolyognivalóm, annak kell eszembe jutnia: milyen klassz velük kettővel pont ott lábat lógatni... :D

Legújabb kedvenc. Egyszer muszáj lesz nekem is felpróbálni ilyen göncöket... :)

Gőzöm sincs, van-e ilyen szó, de rám akkor is igaz.

Mert amikor az esetek döntő részében túlszeretős vagyok, akkor valami elromlik. Mert vagy olyannal vagyok túlszeretős, akivel szabadna, de épp nem lehet, nehogy hülyén jöjjön ki, vagy olyannal, akivel nagyon akarnék, de nekem nem szabad, mert a határok már így is épp eléggé feszengenek.

Egyszer ki fogok pukkadni a fel nem használt ölelésektől. Meg kézfogásoktól. Meg simogatásoktól.

(De azért elvitatkozom még magammal azon, hogy tényleg rossz-e szeretetgombócnak lenni.)

Határozott késztetésem van olyan apróság elkövetésére, amivel másnak örömet okozhatok. Hogy aztán én is örülhessek...

...amikor menekülni akarok otthonról.

Nem az zavar, hogy vendég vagyok a saját otthonomban. Az zavar, ami van. Hogy mutogatnak egymásra, emberi hangsúlyt nem ismernek, egyből egymásnak ugranak, aztán belekevernek engem. Hogy aztán én leszek a hibás. Mert amíg nem vagyok itthon, addig állítólag nem is veszekszenek. Persze, nehéz veszekedni, ha nem is szólnak egymáshoz. Más időszámítások, más célok, más természetek. És egyik sem hajlandó nyitni. Nekem pedig ez sok. Mert nem az én problémám, nem nekem kellene megoldani.

És aztán eltörik a mécses, mert már tényleg nem bírom tovább. Az egyetlen ember, akinek pedig momentán elmondanám, messze van. Messze van egy másik városban és egyébként sem tartunk ott, hogy ilyenekkel zaklassam. Mert ő sem tudja megoldani, amit én sem. Csak beszélni szeretnék, de egyelőre csak egy nagy plüssbékát ölelgetek.

I could really use a wish right now...

Az a rossz a három nagyon jó napban egymás után, hogy mikor vége és csend van, akkor elképesztő hiányérzet és űr tátong bennem.

De a három nagyon jó napot bármikor...

Koli. Hangzavar. Folyosón ücsörgés és leós bögre fenekére nézés. Ed nevet vagy komolyan magyaráz. Jellegzetes. Megölelnek. Beszólunk. Sok hülye... Együtt! Jó. Nagyon. Itthon vagyok! :D

Emlékeztek még biztosan: a mai átlagosnak tekinthető reggelünk után megállapítottam: az egész nap átlagos lesz. Ezért most (hogy végre hazaértem) elmesélem nektek, hogyan Nem lett átlagos a mai napunk...

Az ébredős sztorit már ismeritek. Az átlagos délelőtt után viszont már olyan jött, ami nem fordul elő minden nap. Ma bontottunk csempét, parkettát, lambériát (ki az az elvetemült, aki kétféle műanyag lambériával béleli ki a nappaliját???), leszereltünk függönyöket, sikítoztunk a függönyökről ránk mászó hatalmas Bakonyi Vérpókoktól, földről a romokat a vödörbe, vödröt a talicskába, talicskát a fészerbe, szemetet a padlóra. Nem mellesleg új versenyszámban indulnék: talicskával ugratás lépcsőről. (Igen, pontosan úgy néz ki, ahogy azt most elképzeltétek...) És ha az nem jönne be, akkor jöhet a ki fér el kisebb helyen talicskával játék! Aztán haza mentünk apáékhoz, kistesó megkergülve. Többek között tőle tudtam meg, hogy az nem repülőgép, hanem repülő. (Pontosabban "jepüjőőő"...) Punk tum.

Aztán fél tízkor elindultunk haza Veszprémbe. Kevésbé helyismertek számára elárulom: húsz darab kilométert kellett megtennünk. A leglassabb busznak is fél óra. Nekünk kettő és fél lett. Merthogy. Kisautóval átmegy Herendre háromnegyed 10re, ahol átszáll és átpakol és bepakol abba nagykocsiba, ami már 9re visszaért - elvileg. Nagykocsi megérkezik negyed 11kor. Átpakol, bepakol. Apa! Valami csöpög Ivcsiből! Másik sofőrt elhajt, elátkoz, lehord, megszégyenít. Csak azért, hogy az rosszul érezze magát. Diplomáciát totálisan elvet. De nincs komoly baj, indulás papírokért. Apa! Tutmolyod a kocsi. (Gyermeknyelvben otthontalanul mozgók képzeljenek el egy kocsit, ami olyan hangokat ad, mint a hasunk, ha szaladni készül.) Apa megnéz kocsit. Apa bejelent, hogy nem megyünk sehova. Ez volt este 11kor. Apa elmegy másik kocsiért szomszéd utcába. Átköltözés egyik kocsiból a másikba. És juhééé, fél12re otthon is lehetünk! Félúton a nyolcason 120-nál valami ráz. Lassít 80-ra, gyorsít. Most már 100-nál is ráz. Nem baj, akkor is haza gurulunk! ÖÖÖÖÖ, defekt! Két perc biztonságiövbe csavarodott kuncogás. Telefon. Pótkerékre vár. Pótkerék érkez. Csavar nem jön le. Csavar lejön. Most valami nem működik. Másik kocsiban igen, akkor a miénk rossz. Rádióban Moonlight shadow, menjetek a francba! :D De végül haza értünk, kicsivel éjfél után. Még örültem volna egy vaddisznónak útközben, vagy ha beragadunk itthon a liftbe, de az élet ennyire nem dolgozik.

Mindenesetre, ha nem is úgy tűnik, azért ez egy olyan sztori lesz majd, amit másnak nem hiszek el. Mert ilyen nincs. És ezzel máris ez lett az év második legjobb éjszakája. Az elsőről majd kicsit másképp, máskor. Jó éjszakát és izgalmakban gazdag holnapot kívánok Nektek! ;)

Valami csörög. Valaki kinyomja. Gőzöm sincs mennyi idő, de fel kellene kelni.

7.18 Még van időm, pár perc szundi, amíg a húg fel nem kel.

7.57 Jé már mindjárt nyolc óra? Á még pici belefér............{és szinte már hallom is a másodperceket kattanni az agyamban, majd hirtelen felülök} Te Brigi! Brigiii! {kis torokrendbetétel és hangrevitalizálás} Húgom! Nem kell neked már suliba menni? {téli medve álmából ébred brummogások} - Deeee, miért? - Mert mindjárt nyolc óra.......... {most nála kattannak a másodpercek...}- Basszus, na jó.

És legnagyobb kicsi húgom már útnak is indult majdnem negyed kilenckor az oskolába. Ahol első nap nem kapnak késést. Ahonnan úgyis előbb haza fog jönni. Ahonnan meg minden másik iskolai napon is elkésik, nem csak az elsőn... :)

Ma átlagos napunk lesz...

Az egyik legnagyobb kedvenc. Ezt meg tessen elolvasni. Mármint a könyvet is... :)

Tök üres, visszhangzó szobában énekelve kísértetiesen jó. Meg egyébként is kedvenc.

... nem szeretnék, csak egy üdítő hátmasszázst félhomályban, lassú zene mellett. MOST.